Nemzetközi Junior Természettudományi Olimpia

International Junior Science Olympiad (IJSO)

A nemzetközi versenyt Indonézia alapította 2004-ben. Egy-egy ország 6 fős diákcsapattal vehet részt a versenyen. A nemzetközi szabályok szerint olyan diákok vehetnek részt rajta, akik a verseny naptári évében nem töltik be a 16. születésnapjukat. A teszt- és az elméleti fordulón egyéni feladatlapot oldanak meg a versenyzők. A tesztfordulón 25 darab egyszerű választásos tesztet a kémia, a biológia és a fizika tárgyköréből. Az elméleti fordulón elméleti kérdéseket és számítási feladatokat kell megoldaniuk a diákoknak. A gyakorlati fordulót 3 fős team-munkában kell elvégezni, de az elért eredmény beszámít az egyéni teljesítményekbe is.

A magyar felkészítők által meghatározott szabályok szerint a felkészítőn olyan diákok vehetnek részt, akik valamilyen hazai országos természettudományi versenyen (elsősorban fizikából és kémiából) az országos döntőn a legjobbak között végeztek. Előny, ha több versenyen is jó helyezést értek el.

A versenyfelkészítőt az Apáczai Csere János Gimnázium tanárai végzik, társadalmi munkában. Az Oktatási és Kulturális Minisztérium ugyanis csupán erkölcsi támogatást nyújt a versenyfelkészítéshez és a csapat kiutazásához. A diákok a felkészítőre saját költségükön utaznak, a csapat kiutazása pedig a különböző cégek anyagi támogatásával - illetve részben a versenyzők családjának anyagi hozzájárulásával - történik.

A verseny hivatalos honlapja

http://www.ijso-official.org (a követelmények angol nyelven itt is megtekinthetők)

Az IJSO állandó támogatója

Richter Gedeon Nyrt.

Richter Gedeon Nyrt.

Új Európa Alapítvány

Új Európa Alapítvány (2007-től)


További állandó támogatókat keresünk!